| Navigáció |
 Főoldal Keresés Vendégkönyv Linkek Kapcsolatfelvétel Képek Játékok |
| Zenelejátszó |
|
|
| Online Statisztika | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Online vendégek: 1 Online tagok: Nincsenek online tagok jelen Regisztrált tagok: 1205 Legújabb tag: Josephculse
Utolsó 24 órában:
|
| Rém történetek 2 |
A Mikulás - csak erős idegzetűeknek!!!!!!Végre...végre eljött a minden gyermek által várva- várt ünnep, a Mikulás. Zsibongott a tágas művelődési ház, mindenhol gyerekek szaladgáltak, izgatott szülők várták a Mikulást, aki éppen a színfalak mögött készülődött a nagy attrakcióra, a gyermekek megajándékozására.Végre...végre eljött a minden gyermek által várva- várt ünnep, a Mikulás. Zsibongott a tágas művelődési ház, mindenhol gyerekek szaladgáltak, izgatott szülők várták a Mikulást, aki éppen a színfalak mögött készülődött a nagy attrakcióra, a gyermekek megajándékozására. Töménytelen ajándék várt arra a megtiszteltetésre, hogy a mai nagyszabású városi Mikulás ünnepségen az Ady – művelődési ház mozi termében gazdára találjon. Minden szülő, ki ma eljött ide, gondosan előkészített csomagokat adott át a Mikulásnak, aki majd nemsokára kiosztja a gyermekeknek, akik már nagyon izgultak, vajon milyen ezer kis meglepetés várja őket. Tündéri pirospozsgás kicsi arcocskák ragyogtak mindenfelé, kék, piros, sárga színű reflektorok világították be a termet, cirádák, és díszes lampionok lógtak a mennyezet felől, mintha csak rá akarnának zuhanni az alattuk nyüzsgő emberi hangyabolyra. Legalább 300 – an gyűltek ma össze felnőttek és gyermekek, a szülők abban a reményben, hogy örömet okoznak gyerekeiknek, a kicsik pedig izgatottan várták a meglepetéseket. Aranyos dalok zengtek a hangszórókból, a Mikulást dicsőítették. Mindeközben a színpad függönye mögött a Mikulás bőszen igazgatta dús fehér vattaszakállát, vérpiros kabátján, aranyszegély díszelgett, nagy fekete csizmái vakítóan fénylettek. Óriási puttonyában számtalan csomag csörgött, öreges mozdulatokkal szedegette, válogatta őket. Mindegyikre ragasztottak egy kis címkét, melyen egy név állt, a gyermek neve, akié az ajándék. A nézőtéren székek sorakoztak, előre ültették a kicsiket, hátrébb a felnőttek várták, hogy végre előbukkanjon a függöny mögül a Mikulás. Mikor már pattanásig feszült a légkör, minden szülő türelmetlen tekintettel kémlelt a színpad felé, vajon mikor jelenik már meg a Mikulás a függönyök mögül, halk csengettyűszó ütötte meg fülét a tömegnek. Mindenki lecsendesedett, a csilingelés egyre erősebbé vált, majd néhány másodperc múlva kilépett a sötét függöny mögül egy nagytermetű pocakos piros ruhás alak. Tűzpiros volt tetőtől talpig, ruhája szegélyét aranyos csíkok díszítették, szakálla tekintélyt parancsolóan bukott alá a termetes pocakra. Hófödte süvegén nagy fehér bojt ült, arcát teljesen eltakarta fehér bajsza, szemei kéken villantak rá a tömegre, pillantása maga volt a tél. Tökéletesen nézett ki ez a télapó, oly annyira, hogy ha a felnőttek nem tudták volna, hogy csupán beöltözött halandó van a jelmez mögött, még el is hitték volna, hogy valóban ő a hideg tél, bölcselkedő „krónikása”. Makulátlan öltözete, jeges tekintete, ében feketén csillogó csizmája szinte elbűvölte a kicsiket és a nézősereget egyaránt. Morajlás futott végig a termen, mindenki csodálta a Mikulást, aki igazán kitett azért, hogy minden igényét kielégítse a kíváncsi tömegnek. -„Ez fantasztikus!...- jegyezte meg suttogva a polgármester a város jegyzőjének, miközben csodálták a Mikulást a terem alvégéből. -„Te... – szólította ismét a jegyzőt – ki is öltözött be Mikulásnak?” A jegyző bizonytalan arcot vágva válaszolt:-„Hát...úgy tudom a Kovács apuka, de olyan jól sikerült álcáznia magát, hogy még én sem ismerem fel.” – állapította meg a jegyző csodálkozva. -„Az szent igaz!... – helyeselt a polgármester – ha ez a Kovács, akkor érti a dolgát, jövőre is ő lesz a Mikulás!” – lelkendezett a hivatalnok. A színpadon már régen előkészítették a Mikulás díszes hintóját, ez is gyönyörű darab lévén, tökéletesen illet a beöltözött emberhez. Most öreges léptekkel elindult a cifra jótevő a hintó felé, csörgette a botján kis csengettyűt. Hatalmas barna selyemzsákot cipelt, látszott, hogy alig bírja feltenni a hintóra. A gyerekek eközben ujjongva várták mi fog történni. Csodálkozó kerek szemekkel figyelték a Mikulás minden mozdulatát. Kimérten, ráérősen foglalt helyet a télapó a nagy hintóban. Elhelyezkedett, nagy hosszú fehér szakállát lassan végigsimította, majd érces, mély hangon kezdett beszélni a gyermekekhez. -„Jó estét gyerekek!...- kezdte „télapósan” – íme eljöttem hozzátok, tudom, hogy nagyon vártatok, tudjátok van itt nálam valami aminek nagyon fogtok örülni...” – jelentette a kicsiknek villódzó szemekkel. -„Sziaaaa...sziiaaa...” – hangzott minden gyermek szájából, úgy hangzott mint egy hangverseny. Ekkorra már a színpadot erős reflektorokkal világították meg, így még vakítóbb lett a télapó pompázatos ruhája. -„No...- kezdte megint a mindenki „kedvence” dörmögő hangon – ki, hogy viselkedett otthon? Hadd halljam!” -„Jóóól...jóóóóól...” – kiáltották mostmár a gyermekek lelkendezve, sokan még tölcsért is csináltak a kezükből, úgy kiáltották. Bólogatva helyeselt a Mikulás, meg – meg simította hófehér szakállát, majd ismét a magasba lendítette kezét. -„Jó...jóóó...- mondta helyeslőn – akkor most akiket szólítok jöjjenek fel ide a színpadra körém!... Lassan előszedegetett nagy barna zsákjából jó néhány csomagot, Szépen kipakolta őket a hintó szemközti ülésére és hangosan olvasni kezdte a neveket. -„Nagy Anna, Molnár Mónika, Tóth Dávid, Matusz Kornélia, - sorolta – Kovács Győző, stb... Legalább húsz gyermeket felhívott már a színpadra, mikor intett, hogy ennyi egyenlőre elég lesz. A kicsik – 6, 8 éves forma gyerekek, szépen félkörbe álltak a Mikulás körül, aki beszélni kezdett hozzájuk. Ekkor váratlanul leszaladt a színpadról a kis Kovács Győző, a hatéves kisfiú egyenesen édesanyjához sietett a nagy teremben. Mindezt a télapó észre sem vette, közben elfoglalta magát a többi gyerekkel. A kisfiú csodálkozó arccal kérdezte anyjától: -„Anya, nem apa a Mikulás?” Az asszony úgy nézett fiára, mint aki kissé elbizonytalanodott, így reagált fia kérdésére: -„Te is észrevetted kisfiam? – kérdezte – ez tényleg nem apa, pedig úgy tudtam, hogy ő öltözik be ma este.” – kémlelt az anya figyelmesen körbe a termen. -„Akkor hol lehet apa?” – kérdezte a gyermek kicsit aggodalmasan. Az asszony szeme körbe – körbe járt a termen, de férjét sehol sem látta. -„Nem tudom kisfiam, gyere keressük meg apát.” – fogta meg kezét a gyermeknek. Elindultak a tágas mozi teremben az asszony és a gyermek megkeresni apát. Közben a színpadon szereplő Mikulás egészen elbűvölte a kicsiket, nagyokat hahotáztak a télapóval, hangosan kiáltoztak, szinte versengtek a jelmezes kegyeiért. Észrevétlenül kerülgették az embereket, kik nyújtózkodó nyakkal lesték a színpadot, sokszor mosolyogva tapsoltak. Egy perc elteltével belebotlottak a polgármesterbe meg a jegyzőbe, akik szélesen vigyorogva bámulták a Mikulást, arcukra jóízű elégedettség ült ki. -„Jó estét Haraszti úr – szólította meg az asszony a hivatalnokot – elnézést, hogy zavarom, de úgy tudtam ma este a férjem öltözik be Mikulásnak.” A polgármester meglepődve nézett az asszonyra: - „Miért, az ott nem a férje?” – mutatott színpad felé. Kovácsné erre határozottan rázta a fejét: - Nem bizony, az ott nem ő.” A tisztviselő kelletlenül vicsorított egyet az asszonyra, majd megjegyezte: -„Bocsánat, úgy tűnik, lemaradtam valamiről, akkor fogalmam sincs, ki lehet az az ember a színpadon.” -„Mindenesetre mesterien csinálja, amit csinál, nem ez a véleménye?” – nézett kérdőn az asszonyra. -„Örülök, hogy tetszik önnek polgármesterúr, - válaszolt azonnal Kovácsné – mostmár csak az a kérdés hol lehet a férjem, mert neki kellene ott lennie.” – villantotta rá szemeit a férfire. -„Bocsánat asszonyom, de amint látja, most nem szakíthatom félbe az ünnepséget – mutatott a mozgalmas színpad felé – talán elfelejtette a férje, hogy most neki kellene ott lennie.” – jegyezte meg a hivatalnok félig ízetlenül viccelődve. -„Uram – kezdte az asszony határozottan – lehet, hogy a férjem kissé szórakozott ember, de nem hülye.” – nézett rezzenéstelen arccal a férfi szemébe. -„Természetesen hölgyem – mentegetőzött hirtelen a férfi – remélem mihamarabb kiderül hogy mi történt.” – zárta le a beszélgetést a tisztviselő. Az asszony megfogta a kis Győző kezét, és elindultak a színpad felé. Lassan haladtak, mindenhol emberek álltak, alig tudták át „verekedni” magukat a tömegen. Közben a színpadon javában zajlott a Mikulás „attrakciója”, ekkor éppen sorba állított vagy 15 gyermeket, és beszélni kezdett hozzájuk. -„Nos, gyerekek, most egy különleges ajándékot kaptok a Mikulástól” – állt fel a hintóból és a gyermekek közé lépett. -„Mindenki hunyja le a szemét – folytatta – és tátsa nagyra a száját.” A gyerekek vakon követték a télapó utasítását, és várták miféle csodával ajándékozza meg őket. Közben Kovácsné, kisfiával elérték a színpad hátsó bejáratát és az asszony kíváncsian indult el a sötét függönyök felé. Beléptek a színpad mögé, őket nem lehetett látni, néhány méterre szerepeltek a kicsik a télapóval a függönyök előtt. Maga sem tudta mit keres ott az asszony, de valamilyen megmagyarázhatatlan érzéstől vezérelve keresgélni kezdett. Kisfia végig vele volt, szorosan fogta az édesanyja kezét. Elhúzott egy, majd egy másik függönyt is, nem láttak semmi gyanúsat. Azután elindultak a másik oldal felé. Elhúzott még egy függönyt és a látványtól mi szemeik elé tárult lábuk földbegyökerezett. Férje fültől – fülig átvágott torokkal hevert a függönyök között, vörös vére megfestette a környező díszleteket. Egy utolsót vicsorító halálfej ábrázattal bámult a családjára, akik a döbbenettől meg sem tudtak mozdulni. Kezei, lábai görcsösen kifacsarodva, tekergőztek, az élet leghaloványabb lehelete sem pislákolt már a szerencsétlen férfiben. Eközben a gyerekek kint a színpadon behunyt szemekkel és tátott szájjal álltak, várták a csodát a Mikulástól. Kovácsné néhány másodperces „kihagyás” után hirtelen előre ugrott a színpad felé, és torkaszakadtából üvölteni kezdett: -„Gyilkos!!!...Ez egy gyilkos!!!... A meglepődött Mikulás, ekkor villámgyorsan előhúzott mellényzsebéből egy 9 – milliméteres automata fegyvert, és pánikszerűen, módszeresen mészárolni kezdte a körülötte álló gyerekeket. Az első pillanatban tövig nyomta egy kislány szájába a pisztolycsövet és meghúzta a ravaszt. Tompa puffanás hallatszott, minden irányba fröcskölni kezdett az agyvelő, véres verítéket permetezve maga után. A kislány összecsuklott, mint egy rongybaba, ezután ismétlő lövésekkel célzottan kezdett tüzelni a gyerekek fejére, semmit sem bízva a véletlenre. A meglepődött gyermekek nem tudták mi történik, ekkor még meg sem próbáltak elmenekülni. A szülők fel sem fogták az első pillanatokban mi zajlik, a színpadon, egyszerűen meg sem fordult a fejükben, hogy éppen gyermekeik kegyetlen kivégzését nézik páholyból. Azután, mikor már legalább négy gyermeket láttak elterülni a színpad elejében, csak akkor hasított beléjük a felismerés. Ezalatt a télapó mit sem zavartatta magát, biztos mozdulatokkal tárat cserélt, és rezzenéstelen arccal tüzelni kezdett a hozzá legközelebb eső élő gyerekekre. Ekkor tört ki az első velőtrázó sikoly a teremben, a szülők torkuk szakadtából ordítani kezdtek. Néhány rövid másodperc alatt elszabadult a pokol, a hatalmas moziban, egymást taposva menekültek az emberek. A férfiak egy része vérbeforgó szemekkel megindult a színpad felé, legázolva mindent, mi útjukat állta. -„A *** anyádat!!!...- ordították többen – megdöglessz!!!... Megbolydult az emberi „hangyaboly”, a Mikulás gyilkolt, az emberek menekültek, de legalább húsz férfi rohant a színpad felé, hogy megsemmisítsék az ámokfutót. Akadtak olyanok is, akik sokkos állapotban karácsonyi dalokat kezdtek énekelni ülőhelyükön. Szemük balgán tekintett a semmibe, miközben dicshimnuszt zengtek a télapóról, és a szeretetről. Hangosan énekeltek pontosan úgy, ahogy a gyerekek szoktak. Ekkor már a színpad jó része vérben fürdött, émelyítő vérszag terjengett mindenütt, a gyilkos körül kezdett szűkülni az embergyűrű, akik elindultak felé. Puffogások sora hallatszott, elterült néhány felnőtt is, azután legalább nyolcan vetették rá magukat a Mikulásra. Vadul ütni, rúgni kezdték, őrült tekintettel, őrjöngve taposták, már elejtette a gyilkos fegyvert. Valaki szétrúgta a hintót, és annak jókora darabjával sújtott le többször is a jelmezes gyilkosra. Ekkor fordult ki a szeme szemgödréből, véres cafatokat dobálva a felbőszült szülőkre. Már nem lehetett tudni ki ordított és mekkorát, ki ütött és mivel, olyan hatalmas lett a zűrzavar, csak azt lehetett tudni, hogy mindenki a piros ruhást akarja. Nem több mint öt perc alatt zajlott le mindez, a rendőrség közben körbevette a művelődési házat, kibontott fegyverekkel nyomultak be a kivégzőhelyé vált moziterembe. E közben hisztériás rohammal lincselték meg a szülők a télapót, egyre többen rohantak oda, hogy a saját kezükkel végezzenek vele. Valaki egy feszítővas félével ütötte a fejét, mások önkívületi állapotban taposták, rúgták. -„Megdöglessz!!!...- ordította valaki a bosszúszomjas tömegből. Ekkor hárman belekapaszkodtak a Mikulás egyik karjába és őrült erővel próbálták letépni a válláról. Valahonnan előkerült egy vadásztőr is, és az egyik szülő úgy kezdte vagdalni a válla tövéből a télapó karját, mintha csak disznóvágáson volnának. Mindenfelé fröcskölt a vér, beterítve jó néhány embert. Hangosan reccsent a csontja, leszakad a helyéről, azután hozzákezdtek a tag kibelezéséhez. Még lappangott benne némi élet, mikor azonban a tőrt nyakánál tövig beledöfték, majd egészen az ágyékáig húzták le, „kimúlt” „szegény”. Ketten nyúzni kezdték róla a bőrt, mint a nyúlról, leütése után. A vörös vér éppen olyan tónusban festette meg a télapó ruháját, mint amilyen az alapszíne volt. Sietősen hozzáláttak a gyilkos fejének levágásához, mikor három rendőr közbelépett: -„Állj!!...- ordította az egyik – álljanak meg emberek!!... Ez nem látszott valami hatásosnak, mert mintha nem is hallották volna, tovább tették a „dolgukat”. Már csak egy vékony bőrke tarthatta a jelmezes fejét a nyakán, mikor a három rendőr letaszította a sokkos embereket a színpadról. Ami a szemük elé tárult nem volt mindennapi látvány. Egy szinte teljesen szétszedett vörös ruhás „szörnyet” láttak, akinek már nem volt fej a nyakán, az egyik lába hátratörve, jobb karja leszakítva, szemei kinyomva, haja kitépve. Émelyítő bűz terjengett körülötte, belei szerte szét hevertek, mellkasa és gyomra felhasítva, deréktól lefelé megnyúzva. A három egyenruhás közül kettő, szinte azonnal sugárban hányta le a „kifilézett” tetemet, gyomruk talán egy egész életre felfordult. A fiatal őrmester, aki talán még sosem látott ilyesmit, öklendezve hányta a halottra az az nap esti ünnepi töltött káposztát, orrfacsaró bűzzel kísérve. A „kaland” után legalább egy tucat ember vöröslött a vértől, ruhájuk, arcuk lefröcskölve keresték gyermekeiket a kis tetemek között. Kovácsné, kisfiával ott ültek a hátsó függönyök mögött és az asszony gyermeke szemét eltakarva testével védte őt. Mindketten sokkot kaptak, a hozzájuk közeledő rendőröket sem ismerték fel. Azután lassan lecsendesedett a moziterem, elült az őrjöngés, helyébe szívszaggató halálhörgés és sírás költözött. A lampionok most is ugyan úgy csüngtek a mennyezet felől, cirádák szelték keresztül – kasul a termet, a hangszórók elnémultak ugyan, de a színes reflektorok még mindig megvilágították a véres színpadot. Az ünnepi díszek, mintha mit sem vettek volna észre az egészből, színesen díszítették tovább a véres vesztőhelyet. Ebben a kis csendes városban örökre megváltoztatott mindent ez a szörnyű öt perc, és minden időkre bevéste magát a helység rémtörténelmébe. ...A gyász napja ez, mindannyiunk gyászáé és fájdalmáé. Egy őrült ámokfutó gyilkos lemészárolta gyermekeinket, miközben azok a szeretetről ábrándoztak. Nincs arra szó milyen a mi fájdalmunk, hasztalan minden próbálkozás, mi enyhíthetné könnyeinket. Az emberi természet sötét, pokoli bugyrának megnyilatkozása volt ez a nap, mely immár kitörölhetetlen nyomot hagyott kultúránkban. Imáink a Mennyei Atyához kiáltanak, örökre megváltoztatva életünket. Ó...Atyánk! Mivel érdemeltük ki ezt?... Haraszti Tamás, Batta polgármestere. Batta polgármestere a történtek után lemondott posztjáról, az Ady – művelődési ház mozitermét lebontották és emlékhelyé alakították. Az érintett családok eltelepültek Battáról sokan nagyon messzire, hogy új életet kezdjenek. Országos gyásznappá nyilvánították ezt a napot, mely még hosszú évekig beárnyékolta Batta mindennapjait... Rendőrségi Jegyzőkönyv 1998. november. 16 – án este az ország legszigorúbb elmeintézetéből megszökött közveszélyes kezelés alatt álló beteg: Ács Lajos nyomát elveszíti a rendőrség. Szörnyű ámokfutást elkövetve, tömegmészárlást végezve tűnik fel újra, Batta városka egy művelődési házában, 1998, december 6. – án este. A helyszínen 14 halott, ebből 9 gyermek, és 5 felnőtt. További 4 gyermek és két felnőtt súlyosan, 2 gyermek és 3 felnőtt könnyebben megsérül. A felnőttek őrjöngve önbíráskodnak, és az elkövetőt a tett helyszínén különösen kegyetlen módszerekkel ártalmatlanná teszik. A rendőrség büntetőeljárást senki ellen nem indított, mivel nem volt egyértelműen megnevezhető az önbíráskodással élők személye. Ez a bűntény, az évezred legkegyetlenebb bűnténye elnevezést, a „legszörnyűbb akta” megjelölést kapta. Az elkövető: nevezett Ács Lajos, pszichológiailag instabil, és súlyosan depresszív alkat volt, szüleit 1956 – ban a forradalom idején Mikulásnak öltözött gyilkosok mészárolták le a fiatalkorú elkövető szemeláttára... Batta, Városi Rendőrfőkapitányság 1998 december 10 A Gyürű Volt egyszer egy könyvkötö. Nagyon szorgalmas volt, jól végezte a dolgát. Egy nap beállított hozzá egy magas, szöke, ballonkabátos férfi, akinek egy rubintgyürü volt a kezén. Elmondta, a könyvkötönek, hogy neki vidéken van egy nyaralója és abban egy hatalmas könyvtárszobája. Oda elkéne mennie és be kell kötnie az összes könyvet. A könyvkötö szabadkozott, hogy neki túl nehéz lenne ez a feladat, de végülis elválalta. Volt egyszer egy könyvkötö. Nagyon szorgalmas volt, jól végezte a dolgát. Egy nap beállított hozzá egy magas, szöke, ballonkabátos férfi, akinek egy rubintgyürü volt a kezén. Elmondta, a könyvkötönek, hogy neki vidéken van egy nyaralója és abban egy hatalmas könyvtárszobája. Oda elkéne mennie és be kell kötnie az összes könyvet. A könyvkötö szabadkozott, hogy neki túl nehéz lenne ez a feladat, de végülis elválalta. Bement a házba. A ballonkabátos férfi magára hagyta. A könyvkötö elindult a könyvtárhoz. A könyvtár, fenn volt az emeleten. Amint felért az emeletre, egy hosszú, tükrökkel végig rakott folyosóhoz ért. A folyosó végén volt a könyvtár. Elment oda, neki kezdett a munkának. Szépen haladt, már elsö nap kész volt a könyvtár felével. Úgy érezte, hogy most már nagyon elfáradt, ezért elindult nyugvóhelyet keresni. Lement a földszintre. Belépett egy fekete szobába. A szobában volt egy ágy, de az ágynemü a padlóhoz volt szögezve, ezért inkább tovább ment a következö szobába. A következö szoba kék volt. Volt benne egy tükör és egy fotel. A fotel az ajtó elött volt pár méterrel. A tükör, pedig a fotellel szemben. A férfi leült a fotelbe, elmélázva nézte a saját tükörképét. A tükörben észrevette, hogy az ajtó kinyílt. Megfordult, de az ajtó be volt zárva. Amikor visszafordult a tükörhöz, a tükörben megint kinyílt az ajtó. Megfordult, de a valóságban zárva volt. Aztán az ajtó mögül kinyúlt egy zöld kéz és elragadta a szobában lévö kanárit. Az ajtó mögül hangos csámcsogás szürödött ki, aztán véres tollak jelentek meg. A férfi oda nézett a kanárira, de az még mindig ott volt a szobában, sértetlenül. A tükörképe viszont eltünt. Aztán megint kinyúlt a zöld kéz, és elragadta a macskát. Megint hangos csámcsogás volt, és véres szörcsomók gurultak ki az ajtó mögül. A könyvkötö oldalra nézett, de a macska még mindig ott volt a szobában. Aztán egyszer csak kicsapódott a tükörben az ajtó és egy iszonyatosan ronda szörny lépett ki rajta. A férfi felé vette az irányt. A férfi nagyon megijedt, nem akarta, hogy eltünjön a tükörképe. Leszaladt a konyhába, talált egy nagy botot, visszament a kék szobába és összetörte a tükröt. Rájött, hogy hiba volt. A szörny most már ki tud jönni bármelyik tükrön, és mostmár nem csak a tükörképeket ragadja el. Felszaladt a tükrös folyosóhoz és elkezdte betörni a tükröket. Nem volt elég gyors, mert az utolsó tükrön, kijöt a szörny. A férfi elkezdett rohanni. és amikor leért a földszintre megjelent elötte a szörny. A férfi ijedtében agyonverte. Aztán hallja, hogy rendörök jöttek. Szó nélkül feladta magát. Megértette, mi történt. Elötte a ballonkabátos férfi feküdt, teljesen összeverve. A könyvkötöt bevitték a rendörségre, és ki akarták végezni, de adtak neki egy lehetöséget, hogy kívánhasson. A férfi azt kívánta, hogy hagyják egyedül egy szobában 10 percre egy tükörrel. Magára hagyták. Amikor a rendörök visszajöttek, csak egy összetört tükröt és véres húscafatokat találtak. A megoldása: amikor a férfi betörte a tükröt, a szörny már ki tudott jönni rajta, és bármilyen tükröződő felületböl kijühetett. A ballonkabátos férfi rubintgyűrűje tükröződött, ezért kijött belöle szörny, de amikor a könyvkötő elkezdte verni, a szörny eltűnt és így a férfit verte agyon. A végén, azzal, hogy betörte a tükröt, a rendőrségen, a szörny kijött rajta és megette. Fekete Rózsa Egyszer eljött az anyáknapja, és a kisfiú elment virágot venni. Elöször úgy tervezte, hogy sárga rózsát vesz, de az üzletben meglátott egy gyönyörü feketét. Az a rózsa volt mindközül a legszebb. A kisfiú úgy gondolta, még sem illene ilyet venni az anyjának, de végülis az eladó is annyira bíztattaEgyszer eljött az anyáknapja, és a kisfiú elment virágot venni. Elöször úgy tervezte, hogy sárga rózsát vesz, de az üzletben meglátott egy gyönyörü feketét. Az a rózsa volt mindközül a legszebb. A kisfiú úgy gondolta, még sem illene ilyet venni az anyjának, de végülis az eladó is annyira bíztatta: - Odaadom feléért!!!! -Negyedéért! -Na jó! Vidd! A tied, ingyen! Tehát a kisfiú elvitte virágot, még fizetnie sem kellett érte. Az anyukájának nagyon tetszett. Meg is dícsérte a fia ízlését. Kirakta az ablak párkányba, az ágy mellé, hogy mikor felkel, mindig azt láthassa meg elöször. Nyugodtan aludtak. Aztán éjfélkor különös recsegö zaj törte meg a csendet. A rózsából kinyúlt egy kéz, és levágta az anyuka fejét. Másnap reggel mindenki sírt, eltemették az anyukát. Most az apuka is az ablak mellett aludt. Nem nagyon tudott elaludni, a szörnyü tény miatt, hogy meghalt a felesége. De aztán mégis csak elaludt. Éjfélkor megint recsegés hallatszódott. A rózsából kinyúlt egy kéz, és levágta az apuka fejét. Öt is eltemették. Már csak a fiú és a nagypapa maradtak. Már kezdtek a rózsára gyanakodni, de még mindig nem voltak képesek elhinni, hogy egy virág öli az embereket. De azért a biztonság kedvéért a nagypapa baltával aludt el. Pontosabban nem aludt, csak úgy tett.Éjfélkor hallotta a recsegö hangot, és már érezte, hogy készül valami. A virágból kinyúlt egy kéz és levágta a nagypapa... a kezet. Ezzel vége volt a rózsás storynak. Másnap a kisfiú elsétált az üzlet elött, ahol a rózsát vette, és látta, hogy a virágárusnak hiányzik az egyik karja... ez egy poénosra vett dolog akar lenni Éjfél van. A nagymamánál csörög a telefon.( _még hét nap!... csak poén volt..) Szóval. csörög a telefon és a nagymama felveszi: - Csöpög a vér, csöpög a vér, már az utcádban vagyok!Éjfél van. A nagymamánál csörög a telefon.( _még hét nap!... csak poén volt..) Szóval. csörög a telefon és a nagymama felveszi: - Csöpög a vér, csöpög a vér, már az utcádban vagyok! Nagymama nem tudja mire vélni a dolgot, gondolja, biztos csak valami huligán, de pár perc múlva újra csörög a telefon: - Csöpög a vér, csöpög a vér, már a házad elött vagyok! Nagymama most már kicsit fél, de még mindig nem veszi komolyan a fenyegetést. Aztán megint szól a telefon: - Csöpög a vér, csöpög a vér, már az ajtód elött vagyok! Csöngetnek. Nagymama nagyon fél. Nem meri kinyitni az ajtót. De aztán vesz egy kis bátorságot, és kinyitja. Nagy megdöbbenésére az unokája áll az ajtó elött: - Nagymama! Van egy ragtapaszod A szomszéd bácsi Meleg nyári kora délután volt. Az 5 éves Tüncsi rohant be a házba. Nagyon aranyos kislány volt szőke mindig a feje tetején összefogott hajával, elöl fufrujával, és hosszúszárú kantáros farmernadrágjával, aminek állandóan a zsebébe dugta a kezét.Meleg nyári kora délután volt. Az 5 éves Tüncsi rohant be a házba. Nagyon aranyos kislány volt szőke mindig a feje tetején összefogott hajával, elöl fufrujával, és hosszúszárú kantáros farmernadrágjával, aminek állandóan a zsebébe dugta a kezét. -Szia anyu megjöttem! – rontott be a konyhába -Szervusz Tüncsi, merre jártál? -Ödön bácsinál volt, teáztunk, meg beszélgettünk, és képzeld anyu, olyan jópofa, mert most valami baj van a szemével, és nem használja, meg állandóan repked. –magyarázta a kislány. Anyukája viszont az „és” után már nem figyelt oda, hanem azon gondolkozott, hogy magyarázza el Tüncsinek, hogy nem lehet oda menni. Ödön bácsi két napja halt meg, de ekkora gyereknek még nem lehet elmagyarázni azt, hogy meghalt. A ház most nyitva áll, Ödön bácsinak ugyanis nincs senkije, mikor rosszul lett kihívták a mentőt, aztán a házat nem sikerült bezárni. Végül is, úgy döntött, hogy az eredeti mesét adja be, amit eddig is mondott. -Tudod, hogy Ödön bácsi elutazott máshová, és ezért nem szabad most bemenni a házába -Tudom! De visszajött! -De nem jöhetett vissza! -Miért? Ha az ember elutazik, már haza se jöhet, mi se örökre mentünk a Balatonhoz. -Jó, de Ödön bácsi messzire utazott. -De hidd el, hogy nem! -Majd apu elmagyarázza, ha hazajön a munkából, de most légy szíves ne menj át, jó? -Jó. Megebédelt szépen, aztán kiment, játszott a kutyával. Anyukája elégedetten látta, hogy kislánya milyen szófogadó. Nekiállt a mosogatni valónak. Mikor felnézett, látta, hogy a gyerek megint rohan át a szomszédba. -Ó ne! – mondta, nem idegesen, inkább olyan fáradtan. Átment a szomszédba, kinyitotta az ajtót. A kislány odafutott, megállt zsebre dugott kézzel, boldogan. -Tüncs… - mondta volna az anyukája, de nem folytatta. Sikítani akart volna, de nem tudott. A kislány ott állt, a régi szomszéd előszobájában mosolyogva. Mellette Ödön bácsi. Szemgolyói, és lábfejei hiányoztak. Csak úgy lebegett a föld fölött Mariska Néni Pistike megy haza az iskolából, de anyukáját nem találja otthon. Gondolja biztos a boltban van, utánamegy.éPistike megy haza az iskolából, de anyukáját nem találja otthon. Gondolja biztos a boltban van, utánamegy. A boltba a temetőn át vezet az út. Odaér, kérdezi az eladót, h anyukája nincs e itt. Az eladó azt mondja, h az előbb mnet el, biztos elkerülték egymást. Megy hazafelé Pistike, a temető bejáratáná találkozik Mariska nénivel. -Szerbusz Pistike. Átkísérhetlek a temetőn? -Persze Mariska néni. Kéz a kézben mennek át a temetőn. Hazaért Pistike, és boldogan újságolja az anyukájának! -Képzel anyu, a temetőn át a Mariska nénivel jöttem! -De kisfiam, MARISKA NÉNI A MÚLTHÉTEN MEGHALT! A baba.. Egy kislány ment a családjával a boltok között,és a kirakatban meglátott egy babát ami 2-t mutat. Megkéri a szüleit vegyék meg neki.Úgy tettek. A kislány hazavitte a babát nagyon örült neki. Berakta egy dobozba és lefeküdt aludni. Egyszer csak azt hallja :"Már kijöttem a dobozból" A kislányt nem érdekli alszik tovább. Utána ezt hallja:"Már az ágyadnál vagyok" Már kicsit zavarja de azért alszik tovább. Amikor már azt hallja hogy már a párnádnál vagyok:nyissz levágták a fejét... Reggel a szülei benyitnak látják a kislányt levágott fejjel és mellette a babát amint már 3-at mutat.... Két diáklány... Két diáklány lakik egy lakásban. Két diáklány lakik egy lakásban. Egyik este az egyik csaj elmegy mert randija van. Eszébe jut, h a táskáját benn felejtette a szobában. Csendben belopózik, a villanyt se kapcsolja fel, mert a barátnője már alszik és nem akarja felébreszteni. Minden remekül sikerül, másnap reggel megy haza, látja h ott a rendőrség. bemegy a szobába, és a barátnőjét holtan találja az ágyon, a falra pedig vérrel ez van fölírva: FOGADJUNK ÖRÜLSZ HOGY NEM KAPCSOLTÁL VILLANYT! Balta,csodás nyári est volt.... Csodálatos nyári este volt, az égen már ragyogtak a csillagok, s kellemesen langyos szellő fújdogált, megremegtetve a szomorúfűz ágait. A két fiatal szerelmes egymásba gabalyodva ült a fa alatt, s nem törődtek a külvilággal. Éppen ezért azt sem vehették észre, hogy ott guggolok a szemközti bokor indái közt, s némán figyelem őket. Jobb kezemmel félre hajtottam egy arcom elé lógó gallyat, míg a ballal egy baltát szorongattam.Csodálatos nyári este volt, az égen már ragyogtak a csillagok, s kellemesen langyos szellő fújdogált, megremegtetve a szomorúfűz ágait. A két fiatal szerelmes egymásba gabalyodva ült a fa alatt, s nem törődtek a külvilággal. Éppen ezért azt sem vehették észre, hogy ott guggolok a szemközti bokor indái közt, s némán figyelem őket. Jobb kezemmel félre hajtottam egy arcom elé lógó gallyat, míg a ballal egy baltát szorongattam. Csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy cselekedhessek. Mindkettejüket jól ismertem, a legjobb barátaim voltak. A srácot Balázsnak, a lányt Enikőnek hívták, egy osztályba jártam velük. Mindig számíthattam rájuk, ha segítségre szorultam, s ezt mindig viszonoztam is. Sosem tudtam volna ártani nekik egészen ma estéig. Most azonban elkövettek egy nagy hibát: szerelmesek lettek egymásba. Andit már egészen kis korom óta ismertem, s én is szerelmese voltam belé első perctől fogva. Balázst az iskolában ismertem meg, a legjobb barátomként tekintettem rá. Ezt azonban nem tudtam nekik megbocsátani. Mikor megtudtam, hogy mi van kettejük között, düh és bosszúvágy öntötte el az agyamat és csak arra tudtam gondolni, hogy ezt nem hagyhatom büntetés nélkül. Balázs félre húzódott a lánytól, mondott neki valamit, aztán felállt, leporolta a nadrágját és elindult a tisztás széle felé, az erdőbe. Eljött az én időm! Megvártam, amíg a srác eltűnik a lány szeme elől, s felpattantam. A tisztás szélén a homályban, ahol Encsii nem vehetett észre, végigosontam Balázs után, és én is ott vettem be magam a fák közé, ahol ő. Nem kellett sokáig keresnem, alig volt néhány méterre a legszélső fáktól. Mikor ráleltem, éppen a dolgát végezte. Nem húzhattam sokáig az időt. - Ne haragudj pajtás. – suttogtam, és két kézzel meglendítve a baltát pontosan a gerince mellett hasítottam ketté a hátát, nyaktól derékig. Azonnal meghalt. Elégedett vigyorral az arcomon néztem a földön heverő vértől lucskos testet. Mielőtt megfordultam volna, leköptem. Ezután elindultam a következő áldozatom felé. Út közben azon töprengtem, vajon milyen arcot fog vágni Encsii, mikor meglát? Ahogy magam elé képzeltem, nevetés tört rám, amit azonnal elfojtottam. Lassan közelítettem meg hátulról, vigyáztam, nehogy idő előtt meghallja lépteimet. Mikor elértem a fát, félhangosan megköszörültem a torkom, hogy észrevegyen. Mire megfordult, a baltát a hátam mögé rejtettem, így a homályban semmiképpen sem láthatta azt meg. - Jó estét kedvesem! – köszöntöttem, s szememben fellángoltak a bosszú lángjai. - Szia! Te hogy kerülsz ide?! - Mondhatni, erre vitt az utam. Te? - Balázzsal vagyok itt… tudod, járunk. - Tudom. Ő most hol van? - Épp a dolgát végzi, mindjárt itt lesz. - Nem hinném. - Hogy érted ezt? - Nem fog már visszajönni. - Miket beszélsz? Lassan előhúztam a baltát rejtekéből és úgy tartottam, hogy a holdfényben megcsillant rajta a vér. - Úristen! Te… Némán bólintottam és tettem feléje egy fenyegető lépést. Ismét magasra emeltem a gyilkos eszközt. - Szeretlek! – mondtam halkan, aztán kettécsaptam a fejét… A pszichopata A történet egy sötét este kezdődik, hamar besötétedett, Molly a szobájában ült, és olvasott egy újságot. Az újságban egy cikket talált, egy pszichopatáról, aki a környéken járkál. Azt gondolta biztos valami mese, hogy megvegyék az újságot.A történet egy sötét este kezdődik, hamar besötétedett, Molly a szobájában ült, és olvasott egy újságot. Az újságban egy cikket talált, egy pszichopatáról, aki a környéken járkál. Azt gondolta biztos valami mese, hogy megvegyék az újságot. Egészen estéig gondolta így. Mind a 9 kutyája veszettül ugatott. Kinézett telihold volt. Nyugtatni próbálta magát, hogy biztos csak azt ugatják. Aztán eszébe jutott, hogy elfelejtett vacsorát adni a kutyáknak, elindult kifelé. Kopogást hallott az ablakon. Mindenütt kopogott, de egy ablaknál erősebbet, mint a többinél. Kinézett. Esett az eső. Nagyon sötét volt, ezért Molly nem sokat látott kintre, csak a vízcseppeket látta az ablakon. Az átlátszó vízcseppek közé vörös cseppek is keveredtek. Molly nem értette miért lehet ez. De bátran ment tovább kifelé. Aztán eszébe ötlött, hogy azért ki vihetne egy esernyőt, hogy ne ázzon el. Visszament és megkereste. Visszaért az ablakhoz. Ismét kinézett rajta, de azt már szinte teljes egészében borították a vörös cseppek. Molly mostmár bizonytalanabbul indult tovább. Amikor kilépett az ajtón az egyik kutyája nyüszítve rohant felé. Molly nem értette miért csak egy jön, hol van a többi? A kutyája elindult Molly előtt. Molly nyugtalanná vált, mert a kutya bátortalanul lépkedett csak előre. Nem tudta vajon mi lelte a kutyát, és mi a többit? A kutya egész a kert végéig vezette ott megállt. Molly egy lyukat látott a kerítésen. Megijedt. Azt hitte, hogy a többi kutya kiszökhetett. De a kutya amelyik idáig vezette tovább indult. Molly utána ment. A kertben lévő egyik bokorhoz értek. Molly elborzadt a látványtól. Mindenütt vér volt és két halott kutya a bokor mellett. A kutya tovább indult. Most egy fánál álltak meg. Ott újabb kutyák, melyek vérükben fekszenek, s a sárba maguktól temetődnek be. De a kutya tovább akar menni. Látszik rajta, hogy még mindig fél. A ház fala mellett mennek el. A kutya nem akar megállni, de kénytelen, mert Molly megdermed, és a földre néz újabb kutyák. Fölöttük az ablak, melyet elborít a vér. Molly mostmár értette a vörös cseppeket. Hirtelen eltűnt mellőle egyetlen kutyája. Nagy nyüszítést hallott. Erre Molly a ház másik végéhez futott. Ott feküdt a kutyája. Halottan. Most már Molly is félt. Tudta, hogy a tettes még a közelben van. Megfordult, hogy visszamenjen a házba, de hirtelen a pszichopatával találta szembe magát. Ugyanazzal, akit nemrég az újságban látott. Hirtelen erős fájdalmat érzett. Valami hideg, és éles csúszott az oldalába, a földre zuhant, és örökre ott maradt... A pszichopata ÉL... Még mindig... Küldte: zsuzsimond2604 Üzenetküldés | 0 hozzászólás A 14éves Elizabeth 2007. Márc. 25, vasárnap 18:53 Kategória: PéNTEK 13...ÉJFÉF A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után! Bár benne volt egy kisebb félelem mint ált. mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik! Péntek 13......éjfél...... A 14 éves Elizabeth éppen a szobájába indul...az esti horror film után! Bár benne volt egy kisebb félelem mint ált. mindenkiben az ilyen horrofilmek után,de megértette magával,hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik! Tehát éppen kinyitotta az ajtót,belépett a küszöbön,és mintha egy árnyék,hirtelen elsuhant volna az ablakja elött,mivel az ablak nyitva volt és huzat volt jobbnak vélte ha becsukja:Amint becsukta az anyja merev sikitásátt hallotta!először azt hitte csak a képzelete játszik vele,de amikor meglátta az ablakján a vércseppeket felsikitott az álmából!szörnyű rémálom volt....alig tudott vissza aludni,de amikor már majdnem sikerült,hallotta apja vérbefagyasztó ordibálását s,az apja levágott feje berepült az ablakon(ami csukott volt)!!ekkor ismét felébredt az álmából,és elkezdett sírni!!elmondott egy imát és megpróbálta magát nyugtatni,hogy biztosan csak az aznap esti horror film hatása,s ezzel ismét álomba szernderült!ekkor megint szörnyű sikitás ami most a huga száját hagyta el s látta ahogy megöli egy véresszájú élő-halott kb. 50éves férfi,és a szemei tüzbe3n forogtak mintha csak azt akarná mondani a következő te leszel Elizabeth!! A lány ismét sikitva ébredt fel! megint sírt-sírt és megesküdött,hogy soha többé nem fog horror filmet nézni! Aztán hallott v.mi éles zajt,és megint látta azt az árnyékot elsuhanni az ablakánál ,de ott meg is állt az ablak eött! Sikitva szaladt ki a szobájából,szölni a többieknek...... Apja ott feküdt a nappaliban,fej nélkül elvérezve,az anyja a küszöbön a gyomrában egy hatalmas kés,ütés és karmolás nyomok! s fálrenézve ekkor megpillantotta a hugár is aki szétmarcangolva apró darabokban feküdt a padlón! A lány azt hitte ismét csak álmodja,de akkor feltekintett a plafonra és vérrel a következő feliratott olvasta: TE VAGY A KÖVETKEZŐ!! Miután már akkármennyire csipkedte magát és pofozgatta,hogy ébredjen már fel,egy hörgő hangot hallott maga mögött! Nem mert megfordulni tudta mit fog látni............azota mindenki aki odaköltözik minden péntek 13.-án visszatér ez a szellem és....... Twisted Evil Ezt egy srác naplójába volt.... Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes. Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes. El kezdtem olvasni, eleinte nagyon érdekes és humoros volt, egészen addig még el nem érkeztem a szeptember 7.-ei beíráshoz. Először nem nagyon hittem el amit olvastam, gondoltam kamu az egész. De aztán rájöttem, hogy minden igaz. Mondhatnánk azt is hogy megvilágosultam. Hallani kezdtem a hangokat. Azokat a *** hangokat. Vagy nevezzük őket zajoknak. Végül is lényegtelen minek nevezzük őket, a lényeg hogy léteznek. Olvasd el a naplót és rájössz! Szeptember 7. Na üdv! Én vagyok az megint, hál’ Istennek ismét eltelt egy nap. No de mi is történt a mai napon, hát ez itt az izgalmas. Suliba nem történt semmi komoly. Oké kaptam egy karót, de ***, majd ki lesz javítva, nem is érdekel. Érdekesebb ennél az ami a buszon történt. Persze megint a szokásos busszal jöttem, mert reméltem az a csaj ott lesz. Nem volt ott. Hű de kár! Olyan csaj a világon nincs több, a teste valami csodás, olyan popsim lenne, mint neki, esküszöm egész nap a kezemen ülnék. Ott lett volna biztos megszólítom, de nem volt ott. Kár. Szerintem most végre beszéltem volna vele, bár esélytelen vagyok mint a Maccabi Tel-aviv a BL-ben, de fene tudja egy próbát azért megér a dolog. Na de majd kiderül hogy mit lépek. Hát sajna a csaj ugye nem volt ott, de nagyon érdekes volt az utazás. Őszintén szólva féltem. Az egész ott kezdődött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10 perces volt a késés. Láttam hogy már fordul be a megállóba, valamiért, *** tudja miért ránéztem a rendszám táblára. 666. Ezek voltak a számok. Eszembe is jutott hogy van egy jó kis zenész arc akinek ez a neve. Meg minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofőr bácsinak nem volt ***, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam. Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt. Elindultam hogy keresek valami ülőhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon. Odamentem az egyetlen üres helyhez. Az ablak felől valami eszméletlen érdekes arc ült. Nem tudom hogy nő volt-e vagy férfi, szerintem a kettő közötti átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki mintha csápok lettek volna. A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt. - Szabad a hely? – kérdeztem tőle. Felém fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak is egy *** zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erősen kifestette volna. Arra gondoltam hogy valami indián féle lehet a tag, de aztán rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a gondolat menetet befejeztem szó nélkül vissza fordult az ablak felé, és újra cuppogni kezdett. A *** anyád, gondoltam, hozzád szólok, lila majom. Megköszörültem a torkomat. - Elnézést szabad a hely? Na most meg aztán le se ***. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz lehet neki, főleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy próbát, mert rohadtul nem volt kedvem ácsorogni. - Hahó! Szabad a hely? A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát kapják be és törődjenek a saját dolgaikkal, gondoltam. És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt: - Neked foglaltam! – mondta majd ismét befordult és cuppogni kezdett. A mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltűnt valami. Rohadtul érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja mint egy kis csoportosnak. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a kettő közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnős, pont mint ez, mert hogy ez is ilyen féle, afelől nem kételkedtem. Bár nem érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és leakartam ülni, minden áron. A tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem véletlen meglöktem a polipot. - Bocs! Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott. Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott. Majd még jobban meglepődtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el kapargatni, na és persze közben cuppogott. *** meg, gondoltam. Ez a *** mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson. A rohadt életbe. Biztos tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. Ha lehet most még ijesztőbb volt az arca mint az előbb. A lila folt viszont eltűnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székből! Hogy a picsába csinálhatta? Nem foci szurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az feltűnt volna. Csodálkozásomban véletlen megszólaltam: - Jó trükk. Halkan mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze cuppogott. Szája úgy mozgott mint a halaké, ez eddig fel se tűnt. Minek nézel ***? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis óvodás polip hangon. - A végállomásra tartasz? Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam. - Nem. Nem valami bő válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy polippal. Reméltem végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart, egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt. - Mindenki oda tart! Te is! Megborzongtam. Teljesen más hangon szólt, mint ez előtt. Nyoma sem volt a kis óvodás polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzó féle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa. Miután eltűnődtem ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit is akart mondani ezzel a bölcsességgel. „Mindenki oda tart!” Mindenki a végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig. Ránéztem. Ismét az ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem mennyi az idő. Huh még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A szeme sárga volt. Őszintén szólva, előtte nem néztem milyen színű volt a szeme, de kétlem hogy sárga. Talán mintha barna színű lett volna. Vagy nem? A fene tudja. A további 5 percben szinte levegőt se mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna. Aztán végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam hogy jelezzek. Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy mint az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam. Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit. Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és gyorsabban vettem a levegőt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felőli oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még időzött, így volt időm átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyéről. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz ajtaja becsukódik. Majd a sofőr sebességbe tette a járművet és elhajtott. A polip ott állt! Ha lehet a szívem még gyorsabban kezdett verni. Egy véres kés volt a kezében. Nem hittem el amit láttam. Lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam, nem volt ott senki. Sehol egy polip kinézetű arc, sehol egy véres kés. Hát persze, hallucináltam! Én hülye, túlságosan fáradt vagyok, meg hát erre a polip is rátett egy lapáttal. Nem is szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is lehet hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá ez badarság, vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a buszon, ezt szentül hiszem. Ezek után elindultam haza. Ahogy sétáltam haza felé, érdekesnek találtam hogy rajtam kívül senki nem volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen az biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és az ablak mögött ott volt ő. A polip! Mr. Octopus! De hisz itt tudom ki lakik. Ez itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt. Hát persze az öreg Pölösiék. Újra az ablakra néztem. Pölösiné állt ott és az ablakot mosta. Már megint hallucinálok. Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, és közbe hátam mögül a cuppogós zajt hallottam. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól. Gyorsítottam, és útközben előkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbről hallottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de az a *** a meleg miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra. Az otthon közelsége megnyugtatott, habár ha üldöznek, akkor az üldözi könnyedén átnyúlhatott volna a kerítés rácsain és magához ránthatott volna. Hátrafordultam és persze senki nem volt ott, majd egy halk kacajt hallottam. Mintha nem e világi lett volna. Majd csend, legalábbis a hang eltűnt, csak a megszokott hangokat hallottam. Úgy éreztem vége. Megnyugodtam, légzésem és a szívverésem visszaállt a szokásos állapotba. Ha lehet még fáradtabb voltam, mint tesi óra után, de ez nem is csoda, mert hazáig szaladtam. Meg is izzadtam rendesen. De a lényeg hogy már vége. Se cuppogás, se kaparászás, se kacaj. Végre. Juhé! Bementem a házba, és itt már minden rendbe volt. Anya valami kaját főzött, Apa közben beszélgetett vele, a bátyám pedig a 666-ot hallgatta. Szóval jó öreg napló ennyi lett volna ez a történet. Amiről már magam se tudom, hogy mi is valójában. Hallucináció, vagy valóság! A kettő között lehet, mert a buszon biztos láttam Octopust, viszont a többi talán már élénk fantáziám része. Na mára ennyit, megyek meccset nézni. Ma lesz a sorsdöntő vb selejtező a svédek ellen. Nyernünk kell. HAJRÁ MAGYAROK! Pá napló! Vége is van a beírásnak, és a naplónak is. Több bejegyzés nem került bele, és soha nem is fog. A srácot másnap reggel az az 8.-án találták meg. Bent volt a szobájában, az ágyban feküdt. A szülei találtak rá. A srác halott volt. Nem tudni hogyan, de annyi biztos hogy a jobb kezéről hiányzott a mutató ujja. Egyszerűen eltűnt. A rendőrség arra gondolt, hogy a srácot meggyilkolták, de nem értették, hogy történhetett, mert semmi erre utaló jel nem volt. Egyedül a fiú bátyja hallott az este folyamán zajokat, testvére szobája felől. Cuppogást és kaparászást. Nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. A napló is előkerült. Kiderült hogy a buszon, az nap semmi féle polip ember nem volt. Az utasok szerint a fiú néha megszólalt, mintha magában beszélne. A lényeg hogy a polipnak nyoma sem volt. A srác pedig halott volt, és hiányzott egy ujja. Talán a meccs után halt meg, ki tudja. Lehet hogy még hallotta Matthäus nyilatkozatát. „Megölt minket ez a *** gól.” A srácot meg megölte ez a *** polip. Tudom. A polip, aki szerint mindenki a végállomásra tart. A rohadt életbe milyen igaza van. Tudod valamit, de csak azért mert nem e világi. A másik oldalról, a túl világról jött közénk, hogy elvégezze a piszkos munkát. Elvisz a végállomásra. Őszintén szólva nem tudom, hogy került hozzám a napló. Nem emlékszem. Elkezdtem olvasni, és elértem az utolsó bejegyzéshez, és azt is végig olvastam. Másnap velem is érdekes dolgok történtek. Busszal indultam haza. 66 forint volt a jegyem. Érdekes egybe esés, de ez még semmi. A buszon egy hely volt csak. Elindultam oda és láttam hogy ki ül ott. Mr. Octopus, a polip volt az! Az ablak felé fordult és cuppogott. Nem mertem leülni, a következő megállónál le is szálltam. Megvártam a következő buszt, jobbnak láttam ha azzal megyek haza. Sokat kellett várnom, és közben hallottam a cuppogást. Rohadtul féltem. Végre megérkezett, szerencsére csak 10 percet késett. Ismét felszálltam és vettem egy újabb jegyet. A busz megint tele volt, és a cuppogást is tisztán hallottam. Ordítozni kezdtem és mindenki furcsán nézett rám: - Emberek! Maguk nem hallják? Nem látják? Ott ül az a *** polip. A *** életbe, hát senki nem hallja? Senki nem hallotta, és nem látta. Csak engem láttak, amint ordítozok. Leszálltam a buszról és úgy döntöttem gyalog megyek haza. Hosszú séta várt rám, de az is jobb, mint egy buszon utazni a polippal. Egész úton haza felé minden honnan hallottam a cuppogást, és éreztem, hogy figyel engem. A mellettem elhaladó emberek arcát lestem, hátha felismerem. És egyszer csak megláttam, biztos voltam benne hogy ő az. Fehér arc, hosszú végtagok és sárga szem. - Húzz a ***, te ***! Tudom, hogy te voltál! Te ölted meg a srácot! A tag furán nézett rám. Hisz csak egy járókelő volt, nem a polip. Szó nélkül tovább haladtam, nyomomban a hangokkal. A sráchoz hasonlóan, egyre közelebbről és közelebbről hallottam a cuppogást. Mikor átléptem a kapun a túlviláginak hangzó kacajt is tisztán hallottam. Az nap este nem aludtam semmit. Ültem az ágyamban, és bámultam magam elé. Éjfél körül, visszatértek a hangok. A polip eljött értem. A túlvilági polip, talán ő a halál, nem tudni, de este eljött értem. Szobám ablakán kaparászást hallottam, odanéztem és a sötét éjszakában két sárga szempárt láttam, szinte izzottak a sötétben. Ordítani akartam, de nem bírtam. Majd észre vettem hogy csak Orlando van ott, a macskám. De a fenét, legbelül tudtam hogy nem macska az ott, hanem ő az, a polip, Mr. Octopus. Ez egy hete történt, és azóta még élek. A hangokat folyamatosan hallom, szinte egész nap. Az éjszakák a legrosszabbak, mert nem merek elaludni. Tudom hogy engem less, érzem magamon a sárga, izzó szempárt. Arra vár hogy elaludjak és akkor lecsap. Másnap meg csak a hullámat találnák meg, és hiányozna egy ujjam. Hát köszi, ebből nem kérek. Bár tudom, hogy nem lehet elfutni előle. Csak játszik velem, bármelyik pillanatban lecsaphatna rám, de nem, ő nem ilyen. Szórakozik velem, kínoz. Ha egyszer rájössz, hogy ő létezik, akkor véged van. Elolvastad a naplót! Te is a listáján vagy. Hallgasd a hangokat és figyeld a sárga szempárt az éjszakában. Te sem tudod, hogy mikor jön elérted. Ne aggódj, álmodban csap le, szerintem nem érzel majd semmit, de lehet, hogy tévedek. Ne próbálj elmenekülni, hidd el csak rosszabb lesz, sokkal rosszabb! Hisz tudod: „Mindenki a végállomásra tart!” A szobába A szobában félhomály uralkodott. A várakozó urak és hölgyek idegesen mocorogtak, fészkelődtek a helyükön. Türelmetlenül várták a hírt. A szoba sötétségét mindössze néhány pislákoló gyertyaszál próbálta szétoszlatni, odakint a távolodó vihar morajlott. Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó. Egy sápadt, harminc év körüli fiatalember lépett be rajta. Arcán különös félmosoly. Az urak és hölgyek lélegzetvisszafojtva vártak. A fiatalember töprengőn végigmérte a társaságot, és megszólalt: - Uraim! Hölgyeim! A gyilkos halott! Mély, ünnepélyes csengésű hangjának visszhangjaként szakadt fel az összegyűltekből a megkönnyebbülés hangos sóhaja. A fiatalember kivárt néhány másodperces szünetet, majd ismét megszólalt: - Mélyen tisztelt egybegyűltek! Tartozom önöknek egy vallomással: a gyilkos én vagyok! Saját karját vágta.. Rémtörténet – csak erős idegzetűeknek Saját karját vágta le bicskájával egy hegymászó az Egyesült Államokban Aron Ralston jobb karjára ráesett egy hatalmas szikla, s a követ képtelen volt megmozdítani. Öt napig kínlódott, a mentőcsapatok nem találtak rá, a vize elfogyott – úgy érezte, nincs más választása, ezért elővette a zsebkését, a hátizsákja vállpántjaival elszorította a jobb karját, majd munkához látott… Ralstont a szakma roppant felkészült hegyi embernek tartja, aki nagy tapasztalattal rendelkezik. Többek között emiatt is bátorkodott már sokszor egyedül mászni. A majdnem végzetes eset alkalmával sem volt vele senki. Erre fizetett rá… Ralston a múlt szombaton (április 26) indult a Canyonland Nemzeti Park egyik hegyére. Mászás közben azonban egy hatalmas, 8-900 kiló súlyúra becsült szikla ráesett a jobb karjára, amely mozdíthatatlanul beszorult. Ezzel vette kezdetét Aron Ralston borzalmas kínlódása. Órákon, napokon keresztül próbálta kiszabadítani karját, ám a szikla nem engedett, a kín pedig már túlment az elviselhetőség határán. Ralston - a kép feltehetően még az eset előtt készült S bár tudta, hogy mentőegységek keresik, csütörtökre elfogyott a vize, ezzel együtt visszavonhatatlan döntést hozott. A hátizsákja szíját használva elszorította a jobb karját, majd zsebkésével könyök alatt levágta a saját karját. A mentőcsapatok aztán már egy végletekig elgyötört, fizikailag és pszichésen leépült mászóra találtak, aki a véres aktus után még mérföldeket gyalogolt, és kénytelen volt egy meredek sziklán is átjutni. „Láthatóan erős, edzett férfi” – mondta Mitch Vetere, a helyi sherifiroda őrmestere, a mászót megtalálók egyike. Ralston barátai éppen erre alapozva bíznak a hegymászó felépülésében, amit erősít a helyi A történet folytatása: a helyi sheriff egy 12 fős kutató csapatot küldött a helyszínre, hogy találja meg Ralston karját, elkerülve azt a traumát, hogy később erre egy másik, gyanútlan hegymászó bukkanjon rá hirtelen. Miután lokalizálták a pontos helyet, egy hatlmas emelő segítségével megemelték a sziklát, és kiemelték a kart. Aron Ralston esete nem az első az önamputálások „sorában”. 1993-ban, nem messze a Ralston-eset helyszínétől egy halász volt kénytelen saját halkésével levágni a lábát, amely szintén egy szikla alá szorult a St. Mary‘s Glecseren. Persze, Ralston előélete sem „makulátlan”: februárban egy lavina temette el, a mentőcsapatok találtak rá a hóban. Csak a feje látszott ki a hó alól, valamint a jobb karja... |
1 hozzászólás ·
352 megnyitás ·
|
| Hozzászólások |
| Hozzászólás küldése |
| Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni. |
| Értékelés |
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj Még nem értékelték
|
| Megosztás | |
|
| Képek |
|
|
| Legújabb cikkek |
|
teszt Fekete Mágia Rém történetek Káosz Rém történetek 2 |
| Bejelentkezés |
| Üzenőfal |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni 27/12/2012 15:00  03/03/2010 07:16  |
| Statisztika |
 |
Several people ask why the Replica watches are so cheap if they are as good as the original brands, and why the original timepieces have such big price tags. The answer to this question is extremely simple. One of the main reasons why the original watches are expensive is due to the cost incurred on the promotion and advertising of the brands. These brands pay a huge sum to endorse their brand merchandise.Although the Replica watches are cheap, they can give their original counterparts a run for their money in term of visual characteristics, aesthetic looks, and functionality.